Nő az anyaság mögött

Belekezdtünk az új évbe. Ilyenkor mindenki csokorba fogja fogadalmait. Hogy mit fog másként tenni. Mit kicsit jobban. És mi az, amit elenged. Én a ragaszkodást. Legalábbis megpróbálom. Mert sokszor túlzásba viszem. Kitalálok valamit, aztán ragaszkodom hozzá. Eluralkodik rajtam. Ő vezet engem, és nem őt. Birtokba vesz. Kisajátít. Aztán jön egy pont, amikor rádöbbenek, hogy nem… Tovább »

Éveim száma pénteken 37-re módosul. Közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Olyan soknak tűnik. Pedig csak eggyel több, mint a számomra olyan jól hangzó 36.  36. születésnapom előtt három hónappal férjhez mentem. Ez ugye jó hír, boldogság, fiatalos lendület. 36. születésnapom előtt két hónappal gyermeket szültem. Ez ugye megint egyenlő a boldogsággal, fiatalsággal. Aztán… Tovább »

10 éve ismertem meg őt. Sosem felejtem el, ahogy testem útjára engedte őt. Véres volt, magzatmázas, ráncos. Kezei, lábai kétségbeesetten kapálóztak az ég felé. Bár a köldökzsinór még összekötött bennünket, de már éreztem egy ennél is erősebb kapocs létrejöttét. Lélekzsinórnak hívom. Ott és akkor mindannyiunk élete megváltozott. A nőből anya, a férfiból apa, a magzatból… Tovább »

Legkisebb lányom most múlt egy. Egyetlen szót használ mindenre, valami anyához hasonlító szócskát. Ezzel hív engem. Ezzel hívja apukáját. A mamát. A testvéreit. Ezt mondja, ha kér valamit. Ha a kezem szeretné megfogni. Ezzel az egy szóval tökéletesen megérteti magát. És mindent megkap, amire szüksége van.  A gyerek őszinte. Sír, ha fáj valamije, sír, ha… Tovább »

Ma délelőtt kirepült a papagájunk a kalitkából. Este maradt nyitva a ketrece. Egész este, éjjel és ma reggel is kipróbálhatta volna, hogy mi van a rácsokon túl. De nem tette. Nem ismerte a szabadság érzését. Ezért nem is vágyott rá. Biztonságban élte a mindennapjait. Megvolt mindene, amire szüksége lehet. Finom étel, tiszta lakhely, friss víz,… Tovább »

Amikor elindulsz egy úton, arra számítasz, hogy mész egyenesen előre. Néha megállsz ugyan megpihenni, de utána onnan folytatod az utat, ahol kifújtad magad egy kicsit. De nem így van. Mert közben elébed kerülnek olyan emberek, akik a múltból jőve újra rádköszönnek, meghívnak magukhoz. Olyasvalaki, akiről azt gondoltad, régen elfelejtett. Hogy az ezer meg ezer arc,… Tovább »

A napokban szemtanúja voltam egy fa halálának. Éppen abban a pillanatban értem a helyszínre, amikor a vastag fatörzs egy fájdalommal terhes sóhaj kíséretében megadta magát a láncfűrésznek. Azt a hosszú recsegést, ropogást, ahogyan a fa életétől elbúcsúzva zuhant a földre, sosem felejtem el. A fenyőfa több méter magasan nyújtózott. Az ablak előtt állt. Hosszú évek… Tovább »

Emberi mivoltunk velejárója, hogy mindig vágyunk valamire. És általában mindig másra, mint ami a miénk. Mert amink van, az kicsit szürkébbnek, kicsit unalmasabbnak tűnik. Mert mindig lehetne egy kicsivel több, egy kicsivel szebb, egy kicsivel csillogóbb. Mindenkinek van a környezetében olyasvalaki, akinek kereknek látszik az élete. Vagy legalábbis kerekebbnek, mint a miénk. Egy picivel szebb,… Tovább »

Amikor ma a kulcscsomómat a zsebembe ejtettem, elcsodálkoztam. Nehéz. Húzza a zsebem. Újra a kezembe véve jobban szemügyre vettem. Egy kulcs a bejárati ajtóhoz, egy a hátsó ajtóhoz, egy a kiskapuhoz, egy a nagykapuhoz. És egy a postaládához. Postaládakulcs. Bezárunk mindent. Ajtót, ablakot, kiskaput, nagykaput. Postaládát. Nehogy valaki bejöhessen, közelünkbe férkőzhessen. Kizárjuk a hívatlanokat. Elzárkózunk…. Tovább »

Pár nap múlva eljön a nap újra, amikor gyertyafénybe burkolózunk. Meggyújtunk egy-egy gyertyát, és emlékek után kutatunk. Talán mindenkinek van egy gyertyája, aminek tisztább a fénye. Aminek melegebb a lángja. Amin nem fog az idő. Ami nem alszik ki soha. Nekem is van. Amikor ez a gyertya ég, még közelebb kerülök hozzá. És ő is hozzám. A gyertyafény szelíd ezüstfonállal köt össze… Tovább »