Gyertya

Pár nap múlva eljön a nap újra, amikor gyertyafénybe burkolózunk. Meggyújtunk egy-egy gyertyát, és emlékek után kutatunk.

Talán mindenkinek van egy gyertyája, aminek tisztább a fénye. Aminek melegebb a lángja. Amin nem fog az idő. Ami nem alszik ki soha. Nekem is van. Amikor ez a gyertya ég, még közelebb kerülök hozzá. És ő is hozzám. A gyertyafény szelíd ezüstfonállal köt össze minket.  Sokféle érzelem tör iyenkor a felszínre. Magány, bűntudat, fájdalom. Választalan miértek sokasága zúdul rám a halványan táncoló lángból. Sajnálat, amiért itt maradtam. Nélküle. Magányosabb lett a világ, kicsit szürkebb, kicsit üresebb. Hiányzik az idő, amit együtt töltöttünk. Hiányzik, amit nem élhetünk át együtt. A mosolya. Az ölelése. A szeretete.

Bár múlik az idő, a könnyáztatta éjjelek, az ezerszer mormolt imák, az égbe kiáltott könyörgések, az utolsó nap fájdalmas emléke nem halványul. És jönnek a kérdések. Vajon mindent megtettem? Vagy tudtam volna jobban szeretni?

Mi is mások leszünk, amikor valaki, akik szeretünk úgy dönt, visszatér. Oda, ahonnan mindannyian indultunk. Keressük a helyünket ebben a megváltozott világban. Próbálunk továbblépni, erősnek lenni. És nem sajnálni magunkat olyan mérhetetlenül. Közben pontosan tudjuk, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. A szívünk gyakrabban szorul össze. A könnyek nehezebben jönnek elő. Többet hallgatunk. Addigi életünk vele együtt itthagyott bennünket.

Átmelegít a gyertyafény. Üzenetet hordoz. Semmi sem végleges. A távolság kettőnk között nem is olyan nagy. Talán legyőzhető. Építhetünk egy hidat a két világ közé. Szép emlékekből, mosolyokból, szeretetből.

A gyertyafénybe nézve lassan belátom, hogy minden így van jól. Mert, ha másként alakul,  én is egy másik utat járnék. Sokat kaptam tőle, míg itt volt. De még többet tanultam, azáltal, hogy elment. Elengedést. A nem birtoklás képességét. A szabad akarat tiszteletét. Egy felsőbb, bölcsebb létezését. Hogy semmi sem a miénk.

Hosszú ez az út. Tele van buktatókkal. Sokszor választottam volna egy másikat. De csak ez az út vezet hozzá.

Lehet, hogy a gyertyát nem is mi gyújtjuk értük, hanem ők értünk. Nekünk nagyobb szükségünk van a világosságra.

Ezekben a napokban talán még jobban szeretjük azokat, akik itt vannak velünk, a világunkon osztoznak. Megriadunk a múlandóságtól. Jó lenne úgy élni, hogy ne legyenek kérdéseink, ha majd egyszer őértük gyújtunk gyertyát. Vagy ők értünk.

Az én gyertyámnak öt éve ég a lángja. Fénye azóta világít bennem, melege azóta éltet. Minden nap és minden éjjel. Fáradhatatlanul. És a tiéd?