Amikor ma a kulcscsomómat a zsebembe ejtettem, elcsodálkoztam. Nehéz. Húzza a zsebem. Újra a kezembe véve jobban szemügyre vettem. Egy kulcs a bejárati ajtóhoz, egy a hátsó ajtóhoz, egy a kiskapuhoz, egy a nagykapuhoz. És egy a postaládához. Postaládakulcs.
Bezárunk mindent. Ajtót, ablakot, kiskaput, nagykaput. Postaládát. Nehogy valaki bejöhessen, közelünkbe férkőzhessen. Kizárjuk a hívatlanokat. Elzárkózunk. Megválogatjuk, kit engedünk be. Mi döntünk.
Valami ilyesmi történhet mostanság az enberi kapcsolatokkal is. Bezárkózunk a magunk kis világába. Vigyázunk, nehogy megismerjenek. Félünk? Mitől? Talán a csalódástól, a fájdalomtól, amit okozhatnak nekünk. Hogy elvehetnek valamit tőlünk. Mert ha nyíltan állunk a világ előtt, megsérülhetünk. Védtelenek vagyunk. Szabad prédák. Kiszolgáltatottak. És mi szeretjük a biztonságot. És szeretünk birtokolni, megvédeni azt, amiről azt gondoljuk, hogy a miénk.
Így hát beszerzünk egy jó nagy kulcskarikát és felfűzzük rá kulcsainkat. Rutinszerűen zárunk, gyanakodva nyitunk, hátha valaki mégis bejutott valahogyan. De mi van, ha egy óvatlan pillanatban a gondosan őrzött karikánknak nyoma vész? Se kiskapukulcs, se nagykapukulcs. Zárva a postaláda, amiben talán a pótkulcs lapul. És ott állunk a házunk előtt megdermedve. Törjük a fejünket, hogyan juthatnánk be. Bárcsak nyitva hagytuk volna legalább a kiskaput! Vagy legalább a hátsó bejáratot!
Sokan vannak, akik bejönnének, közelebb kerülnének. És lehet, hogy valóban kérni szeretnének abból, ami a miénk. Mert segítségre lenne szükségük. De nem jutnak be a zárt ajtón. Hiába kerülik meg a házat, minden zárva. Pedig talán segíthetnénk. Lehet, hogy csak mi segíthetnénk. Egy apró kis dologgal. Ami talán nekünk semmiség, nekik viszont óriási boldogságot jelentene.
Nem a plazmatévénk, a laptopunk, a kocsink a legnagyobb kincsünk, hanem mi magunk. Adjunk magunkból annak, aki megáll előttünk és a szemünkbe nézve kér. Figyelmet. Egy mosolyt, egy jó szót. Sokszor nem is kell több.
Segítsünk! Hagyjuk nyitva a kiskaput! Mert ki tudja, egyszer talán mi állunk egy gondosan bezárt otthon előtt, kulcs nélkül, egyedül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: